Az ember szeretné megtudni annak a titkát, hogyan állítható, őrizhető meg a véletlen szülte pillanat. A tűzzománc csillogása mögött is ezt a vágyat érezhetjük.
A kőfaragásból indulva zománcképeim alapja a vésett minta, de lelket a sokszoros égetés, a pillanat tökéletességének keresése, az esetlegességben szunnyadó legjobb lehetőség megragadásának misztériuma ad nekik. Ahogy életünk is próbálkozások sorozata, remény és csüggedés váltakozása, feladás és újrakezdés, úgy élik át az úsztatott technikában ugyanezt zománcaim is. Sorsukat a tűzre kell bíznom, míg egyszer meg nem jelenik bennük az a fény, a színeknek az a hétköznapin túlmutató ünnepélyessége, melyet meglátva úgy érzem, ezt meg kell őriznem.
A képeket végül vas és fa keretezi, melyek szintén megjárják a maguk útját, benne a tüzet is, hogy csendes, de megértő és méltó kísérőivé váljanak az öröklétbe zárt múló pillanatnak.